Bemutatkozás

Korszerű technológiai háttérrel végzünk betonvágást és betonfúrást

Üzletpolitikánk

Az utóbbi időben a hazai építőipar óriási fejlődésen ment keresztül. A beáramló korszerű technológiák, és anyagok tették lehetővé, hogy rövid idő alatt olyan inpozáns épületek szülessenek, mint a lágymányosi egyetemi tömb, a rendőrség Teve utcai székháza, vagy a Westend City Center.

1990- ben Magyarországon az elsők között olyan ambíciókkal hoztuk létre a BOMA-t, hogy tevékeny részesei lehessünk az építőipar korszerűsödésének. Ahhoz, hogy a szakma visszakapja az őt megillető méltó helyét az emberek megitélésében mindig a legkorszerűbb technológiákat kell alkalmazni, magas szinten képzett munkaerővel. 
Arra vagyunk büszkék, hogy részesei lehettünk a fent említett és sok más hasonló épület megvalósulásában.

[Beton, vasbeton megmunkálása] A BOMA égész eddigi tevékenysége során arra törekedett, és ezután is arra fog törekedni, hogy a saját területén olyan magas színvonalú korszerű szolgáltatást nyútson amellyel az összes piaci szereplő és a végfelhasználó is maradéktalanul elégedett. 
Valljuk, hogy csak az a jó üzlet amelyre minden résztvevő jóérzéssel tekint vissza. 


Egyéb rezonanciamentes bontási technológiák:

  • Feszítőékes repesztés

Nagyméretű tömbök repesztésére alkalmas , vízügyi létesítmények, gépalapok, hidak bontásánál előnyösen alkalmazható.

  • Beton roppantás

Kézi kivitelű roppantókészülékkel 30 cm szerkezeti vastagságig, kotrógépre szerelt roppantókészülékkel 80 cm szerkezeti vastagságig van mód a roppantási feladat elvégzésére. Elsősorban nagy tömegű bontásoknál, tornyok, magas szerkezetek bontásánál alkalmazható előnyösen.
Az utóbbi két módszer az összes bontási technológiák között a legcsendesebb

Fenti módszerek különös felkészültséget igényelnek, a BOMA - BETON KFT 1990 óta foglalkozik ezen technológiák alkalmazásával, folyamatosan megújulva a legkorszerűbb gépek beszerzése által. Ezen idő alatt nagy tapasztalatra tettünk szert a területen, többször végeztünk el speciális feladatot extrém körülmények között ( pl.: üzemelő kemence fúrása olyan helyen, ahol a belső hőmérséklet meghaladja az 1200 °C-t )

A BOMA készséggel áll rendelkezésre minden olyan probléma megoldásában amely valamilyen bontási feladatot jelent, akár a fenti technológiák akár hagyományos módszerek alkalmazásával.

BIZZA A NEHEZÉT RÁNK!

Szolgáltatásaink:

  • ingyenes helyszíni munkafelmérés
  • ingyenes árajánlatkészítés
  • ingyenes szaktanácsadás
  • kézi fúrógéppel furatok készítése 8-30 mm-es átmérőig
  • állványos fúrógépekkel furatok készítése 30- 400 mm-es átmérőig
  • hidraulikus állványos fúrógéppel furatok készítése 400-1100 mm átmérőig
  • falvágás kézi géppel 20 cm vastagságig Nagy átmérőjű furatok készítése
  • fal, és aljzatvágás 75 cm vastagságig
  • kötélvágás bármilyen reális keresztmetszetig
  • beton roppantás, repesztés

Technológiai háttér

Technológiai háttér

Betonfúrás, betonvágás gyémántfejes technológiával

Az épületek átalakításánál az egyik legnehezebb feladat a beton és vasbeton szerkezetek bontása, vagy bármilyen céllal történő megmunkálása. Különösen nehéz a feladat, ha egy szerkezet egyik része elbontásra kerül, a másik része pedig egyéb kapcsolódó szerkezetekkel együtt tovább funkcionál. A bontásoknál alkalmazott hagyományos technológiák hátránya, hogy rendkívül pontatlan, nehéz fizikai élőmunkát igényel, hosszú az átfutási ideje, nagy zajjal és porral jár, valamint a kapcsolódó szerkezetekben is keletkezhetnek károsodások.

Ezzel szemben a BOMA rendelkezik azzal a jelenleg ismert legkorszerűbb rezonanciamentes technológiával, amely az aktuális problémához igazodva megoldást jelent.

Betonvágás Betonfúrás

Betonvágás, betonfúrás és épületbontás

Bízza ránk a nehezét!

Fúrás gyémántszemcsés szerszámokkal:

8 mm fölött szinte bármilyen átmérővel készíthető fura - Beleértve a több métert is - t beton, vasbeton, vagy egyéb szilárd anyagba, falba, födémbe, felületre merőlegesen, vagy bármilyen szög alatt. Jól alkalmazható több méter vastagságú szerkezetek ( hídfők, gépalapok, stb. ) átfúrásakor is.

Vágás gyémántszemcsés szerszámokkal:

A vágógépek széles választéka lehetővé teszi akár nagy vastagságú szerkezetek, falak, födémek, padlószerkezetek vágását mm pontossággal. A legnagyobb géppel 1600 mm átmérőjű tárcsával egy oldalról 75 cm vastagságú szerkezet is átvágható.

Vágás gyémántos kötélvágóval:

Az előzőeknél is nagyobb, vastagabb szerkezetek ( hidak, gépalapok, hídfők, támfalak, tömbalapok, stb.) elvágását teszi lehetővé. A kötélhossztól függően bármilyen reális keresztmetszetű elem elvágható.

Betonvágás gyémántos kötélvágóval

Betonvágás gyémántszemcsés szerszámokkal

Betonfúrás, gyémántszemcsés szerszámokkal